Mivel a Real Madrid nem kapott helyet a La Ligában, a Copa del Rey-ben, és a spanyol Szuperkupában, Zinedine Zidane-nak meg kell nyernie a Bajnokok Ligáját ahhoz, hogy megtarthassa pozícióját a csapatnál.
Több mint egy évvel a koronavírus-járvány kirobbanása után rengeteg információt tudtunk meg a vírusról, azonban egy korai feltételezés még most is igaznak bizonyul: a legtöbb koronavírus-fertőzött közvetlenül a pozitív teszt előtt találkozott olyan személlyel, aki már akkor is fertőzött volt.
Az FBI állítólag gyermekpornográfia miatt vonult ki a helyszínre kedden reggel egy floridai házhoz, a parancs teljesítése közben azonban két ügynök életét vesztette, többen pedig megsérültek.
Az Oxford Egyetem és az AstraZeneca által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina utolsó stádiumú klinikai vizsgálatán résztvevő mintegy 1500 önkéntesének rossz adagot adtak az oltóanyagból, melyet nem közöltek velük.
A koronavírus elleni vakcinák hatékonysága igen jelentős szerepet tölt be a vírus elleni harcban, egy hivatalosan még nem publikált tanulmány szerint pedig az Oxford/AstraZeneca vakcina első adagja is kialakít valamilyen szintű immunitást a szervezetben.
A wisconsini gyógyszerész, aki 570 adag vakcinát semmisített meg szándékosan, úgy vélte, az oltóanyagokat mikrochipekkel látták el, de ha ez nem lenne elég, a férfi nyíltan laposföld-hívő, valamint meggyőződése, hogy az égbolt egy kormány alkotta pajzs, mely elválasztja az embereket Istentől.
Az Oxford Egyetem és az AstraZeneca kollaborációjában kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot övező egyre növekvő bizonytalanság eredményeképp Lengyelország kormánya úgy határozott, a vakcinákat kizárólag 18 és 60 év közötti polgároknak adják majd be.
Az amerikai Oklahomában található Muskogee-ban szörnyű tragédiáról adott hírt a helyi média: egy férfi összesen hat embert gyilkolt meg, köztük öt gyermeket.
A vakcina túl korai bevezetése okán kialakult kezdeti feszültség mára egészen alábbhagyott, miután az időközi kísérleti eredmények alapján az oltóanyag 91,6 százalékos hatékonysággal bír a koronavírus súlyos tünetei ellen.
Azoknak a magyar polgároknak, akik már több mint hat hónapja késnek az egészségügyi járulék megfizetésével, február 12-től az állam érvényteleníti TAJ-számukat.