December 28-án jobb reggelre ébredt a forint, nem sokkal a 2023-as esztendő beköszönte előtt.
Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben nagyon aktívvá vált a közösségi médiában, ismét élt a lehetőséggel, és üzent.
Január hónap közepétől új szabályozás lép hatályba, miután a magyar kormány megelégelte a hiányt az árstopos élelmiszerekből.
Emellett az USA azt is egyértelművé tette, szakembereket sem küld Ukrajnába a Patriot légelhárító rendszer működtetése miatt.
Schobert Norbi elismerte, volt egy pontja a döntőnek, amikor elgondolkozott a feladáson, annyira kilátástalannak látta a helyzetét.
Antonela Roccuzzo sportosan is nagyon vonzó, akárcsak elegánsnak, a követők pedig imádják, a számok is ezt mutatják.
Jelentős fejlesztést hajtott végre a Volánbusz, sorra érkeztek az új buszok, amik más szintet jelentenek.
Ízelítőt kapunk a 15 fokokból, szokatlanul enyhe napok következnek.
Már egy gyermekén is elengedik a diákhitelt a 30 év alatti nőknél.
Hivatalosan is megerősítették, hogy még két évet kap a babaváró hitel, a falusi CSOK és az ötmilliós áfavisszaigénylés.