Korábban már beszámoltunk arról, hogy olyan állítások láttak napvilágot, amelyek szerint egy ukrán S-300-as rakéta fehérorosz területre zuhant.
Négy magyar katonából három már szolgált a határnál, ezt követően sem lesz azonban kevesebb a feladatuk.
Egy újabb esztendő telt le, Judy pedig rendkívül hálás azért, hogy ott van mellette a kislánya, aki mindennél fontosabb.
A BKK mindenkire gondolt, így szerencsére egész szilveszter éjszaka járni fognak a metrók, a villamosok és a HÉV is.
Schobert Norbinak igencsak meggyűlt a baja a döntőben a kirakós feladattal, amit szerinte az öccse megcsinált volna 20 perc alatt.
Vizsgálják az eseteket, akár egy újabb mutáció is megjelenhet Európában.
Azok, akik mégis tűzijátékozásra szánják rá magukat szilveszterkor, jobb, ha pár dolgot betartanak.
Várható volt, hogy lesznek, akik Schobert Norbi ellen fognak drukkolni a Farm VIP 3 döntőjében, és egyesek csalással vádolják.
Egyre többen nevezik az évszázad viharának azt a természeti jelentést, mely részben fogságban tartja az USA-t.