Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
362,44 Ft
Euró
392,16 Ft
Font
457,89 Ft
Bitcoin
60,988 $

Lehet, amputálni kell Schmuck Andor egyik lábujját

Oxigénfürdőt kap annak érdekében, hogy javuljon az állapota.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Az rtl.hu egy szanatóriumban érte utol Schmuck Andort, aki cukorbetegsége miatt részesül kezelésben. Elmondása szerint az is lehet, hogy le kell vágni az egyik lábujját. „Nem jutottam hozzá a szükséges gyógyszerhez, mert mindenki fogyásra használja” – mondta a politikus, aki bízik benne, hogy állapota javulni fog. 

„Oxigénfürdőt kapok annak érdekében, hogy javuljon az állapotom, és ne kelljen levágni az egyik lábujjamat” – fogalmazott. Majd megjegyezte, most arra van nagyobb esély, hogy nem kell semmit sem vágni, és így „10 ujjal tudja majd járni a kampányt”. Mint ismert, Schmuck Andor is elindulhat Budapest V. kerületének polgármesteri posztjáért. Soron kívül Kiderült, mikortól lehet megvásárolni a magyar válogatott hazai meccseire a bérleteket

A politikus korábban azt mondta, csapatával hétfőn dönt arról, hogy elindul-e a polgármesteri székért Belváros-Lipótvárosban, hozzátéve: ha egyik meglévő jelölt sem vállalja, hogy megvalósítja a legfőbb kampányígéretét, akkor várhatóan jelölteti magát a június 9-i választásra. Szervezete pedig a „Miénk a Belváros” nevet kapta.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy Schmuck Andor bevallotta, könyvet ír a negatív Tinderes tapasztalatairól. Mint mondta, az elmúlt években sok hölggyel találkozott a népszerű társkeresőn keresztül, a történeteivel pedig nemcsak szórakoztatni, hanem segíteni is szeretne, ezért a befolyt összeget egy anyaotthonnak fogja felajánlani.

Könyve a Tinder-tündérek címet fogja viselni, s abban bízik, hogy hamarosan meg is jelenhet, ugyanis már az utolsó fejezetet írja. Emellett egy országos turné, valamint a folytatás is tervben van, mivel időközben összegyűlt egy újabb könyvre való, ezeken az író-olvasó találkozókon pedig személyesen is beszélni szeretne a tapasztalatairól.