Schmitt Pál ezért nem vétózott meg egy törvényt sem, amikor köztársasági elnök volt

Fotó: Schmitt Pál, egykori köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok vívó. MTI/Kovács Tamás
not image

Koós Alexandra

2022. május 14. - 03:49

A kétszeres olimpiai bajnok vívó többek között politikai pályafutásáról és a mindennapjairól is beszélt, emellett jó döntésnek tartja a lemondását, mert „a békességet választotta”.

Schmitt Pál a 80. születésnapját ünnepli pénteken, aki a Mandinernek adott interjújában politikai pályafutása kapcsán is nyilatkozott, többek között elmondta, miért nem vétózott meg egy törvényt sem, amikor köztársasági elnök volt.

„Úgy gondolkoztam, amelyik törvényt elém terjesztették, az átment a bizottsági előterjesztésen, megtárgyalta a frakció, és titkos szavazáson döntött róla az országgyűlés. Azon az állásponton voltam, nem tudok okosabb lenni, mint akik előterjesztették. Ezt tartom ma is” – mondta.

Köztársasági elnöki pozíciójáról 2012-ben mondott le a plágiumbotrány után, emellett döntését helyesnek tartja, ugyanis elmondása szerint „a békességet választotta”, amely a szívproblémáira való tekintettel a kardiológusa szerint sem elhanyagolható.

Lemondása kapcsán arra utalt, a „NOB-ban nem esett jól, hogy Rogge elnök megüzente: békesség kell nekünk, inkább ne gyere ki a londoni olimpiára”. Emellett úgy gondolja, hogy a 2036-os olimpiát még meg lehetne pályázni, majd hozzátette, véleménye szerint három sportág hozza majd az első helyeket, tehát a vívás, a kajak-kenu és az úszás – számolt be a Telex.

A Nemzeti Sportnak tett interjújában a nehézkes járásáról azt mondta, „az élsportolói bajai kezdenek most visszalőni”, ahogy lelassultak a dolgok, de persze így is rendszeresen mozog, illetve több idő marad a családjára.

Mindennapjairól megosztotta, meg akart tanulni görögül, amelyhez tanárt is fogadott, ám végül belátta, „ez már nem megy úgy, mint régen”, viszont megtanult tárogatózni, illetve „sokat sakkozik, elsősorban géppel”.