Felüljáróról zuhant le egy autó Püspökladánynál
Egyelőre nem ismertek a körülmények, de azt már tudni, hogy az autós egyszerűen lezuhant egy felüljárójáról Püspökladánynál.
Az elmúlt órákban több súlyos, halálos baleset is történt a magyar utakon. Vasárnap este két fiatal is életét vesztette egy tragikus autóbalesetben, még csak kórházba sem lehetett őket szállítani, annyira súlyosak voltak a sérüléseik.
Nem sokkal később egy 88 éves férfit gázoltak halálra, aki kivilágítatlanul tolta maga mellett a kerékpárját az úton. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy autós lesodródott a 4-es út egyik felüljárójáról és lezuhant.
A pontos körülmények nem ismertek, de azt már tudni, hogy a gépkocsiban ketten utaztak, mindkettejüket átadták a mentőknek. A tűzoltóknak láncfűrészt is be kellett vetniük a fás, bokros terület miatt.