Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,55 Ft
Euró
387,49 Ft
Font
450,68 Ft
Bitcoin
61,183 $

Párharc: kezd nagyon pikánssá válni Kulcsár Edináék feszültsége

Kulcsár Edina és G.w.M. nagy párosként haladnak előre, megvan közöttük az összhang, de közben egyre inkább összefeszülnek Monoki Lehelékkel.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

G.w.M-nek nagyon nem tetszett, amikor Monoki Lehel szóba hozta a szépségkirálynő kedvesét abban a bizonyos kontextusban. Csak később reagált erre, az interjúszobában, mert nem akart balhét a többiek előtt.

A legutóbbi játék során Edina és Leila sem volt elégedett azzal, amit egymástól tapasztaltak. Mindketten kritizálták a másikat a párjuknak, és ennek még garantáltan lesz folytatása, legalábbis addig biztosan, amíg mind a két páros játékban van. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Leila elismerte, amiatt volt morcos, mert noha rájuk szavaztak Kulcsár Edináék, megbeszélték a dolgot. „Ott azt úgy éreztem, hogy megbeszéltük, hiszen ők azt mondták, ebben semmi emberi dolog nem volt, semmilyen egyéb hátsó szándék, hanem végigvezették, miért szavaztak ránk.”

Lehel kedvese kiemelte, neki nagyon fontosak az emberi értékek, és a tiszta játék. „Ha valaki nekem megmagyarázza, hogy miért szavazott ránk, és alapvetően azt mondja, nincsen velünk semmiféle problémája, akkor onnantól kezdve úgy gondolnám, lehet, hogy lezártnak tekinthető ez a történet.”

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Lapozó: 1 2

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.