Egy darabig tanácstalanul ácsorgott mindenki, s közel egy óra után jutottak el ahhoz a kapuhoz, ahonnan a megfelelő gép indult.
Geönczeöl Attila borász számolt be arról az incidensről, miszerint utastársaival egy Nápolyba tartó járatra akart felszállni, amikor egy légiutaskísérő közölte velük, hogy a gép Bariba megy, miközben a Bariba tartó magyar turisták majdnem Nápolyban kötöttek ki.
„Tanácstalanul ácsorgott mindenki, eltelt vagy 15-20 perc, mire visszatereltek bennünket az épületbe, majd újabb fél óra múlva ahhoz a kapuhoz, ahonnan eredetileg Bariba indult volna egy gép. Valahogy megcserélték a két gépet vagy csak a kapukat”
– nyilatkozta.
Végül csak sikerült felszállniuk arra a gépre, amelyik a tervezett úticéljukhoz készült, Attila pedig azt is elmondta, hogy a pilóta még viccelődött is azzal, hogy aki mégsem szeretne Nápolyba menni, az jelezze ezt a légiutaskísérőknek.
„Szerintem ha nem nézi meg valaki valamelyik beszállókártyát, simán elküldik az utasokat máshová, és nem veszik észre a cserét… Remélem, a csomagok nem Bariba érkeznek”
– tette hozzá.
A borász végül több mint egy óra késéssel, de sikeresen megérkezett Nápolyba, hogy bíráljon egy pezsgőversenyen. A Ripost a Ryanairt is megkereste, hogy kommentálják az ügyet, eddig azonban nem érkezett válasz.