Az Egyesült Államok kész újabb szankciókat kivetni Oroszországra
Joe Biden amerikai elnök szerdán, az EU oroszokkal szembeni kőolajembargójának bejelentésére reagálva közölte, vizsgálják, hogy újabb kör szankciót vessenek ki Oroszországra.
Előzmény:
Miután az Európai Unió és Nagy-Britannia is számos szankciót jelentett be szerdán Oroszország ellen, az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden közölte, ők is „nyitottak arra, hogy újabb szankciókat vessenek ki.”
„Még a héten tárgyalni fogok a G7-tagjaival, arról, hogy mi az, amit teszünk, vagy nem teszünk” – mondta Biden a CNN riportja szerint a Fehér Házban összegyűlt riportereknek.
Az Európa Tanács elnöke, Ursula von der Leyen több intézkedést is bejelentett szerdán, többek között az orosz olaj embargóját, a bucsai mészárlásban résztvevő orosz katonák listázását, a Sberbank és két másik cég lekapcsolását a SWIFT-rendszerről és három orosz állami csatorna betiltását Európa-szerte.
A brit külügyminiszter, Liz Truss is újabb szankciókat jelentett be 63 orosz állampolgár és cég, többek között a „Putyin erőszakos dezinformációs kampánya mögött álló” orosz médiacégek és azok alkalmazottjai ellen.