A magyarok kétharmada elégedett a kormány járványkezelésével

MTI/Vasvári Tamás
not image

Kulcsár Péter

2021. június 7. - 16:09

A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatásából kiderült, június elejére tovább emelkedett a kormány járványkezelésével kapcsolatos általános elégedettség .

A koronavírus-járvány kezelésével elégedettek aránya a május végi 62 százalékról a nyár első hetére 65 százalékra emelkedett – olvasható a Magyar Nemzet tudósításában.

Hasonlóan magas értékeket mért a Nézőpont Intézet tavaly szeptemberben is, amikor a járvány második hullámának első jeleivel találkozott a magyar társadalom. Egy évvel korábban magasabbnak bizonyult az elégedettségi mutató, így elképzelhető, hogy az elkövetkező hónapokban tovább javulhat az arány.

A lap megjegyzi, minden esély megvan rá, hogy a járványkezelés a negyedik Orbán-kormány számára olyan politikai sikertörténet lesz, mint amilyen korábban a rezsicsökkentés vagy a migráció elleni fellépés volt.

Ebben kulcsszerepe volt a korábbi ügyeknél és lehet most is az amúgy nem kormánypárti szavazók egyetértésének. A kormánypártiak körében egy hét alatt 89-ről 91 százalékra emelkedett az elégedettség, de a kormányellenesek táborában is növekedés tapasztalható, 26-ról 30 százalékra nőtt körükben a járványkezeléssel elégedettek aránya (66 százalékuk elégedetlen).

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. május 31. és június 3. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.