Az úgynevezett perfluor-alkilok (PFA-k) magas koncentrációját fedezték fel bizonyos gyorséttermekben használt csomagolásoknál.
A Fogjunk Össze Alapítvány olyan foglalkozások szervezésébe kezdett, amely a covid-fertőzötteket kezelő egészségügyi dolgozókat segíti.
Nemcsak a túl kevés, hanem a túl nagy mennyiségű víz fogyasztása is kellemetlen tüneteket okozhat, így mindenképpen érdemes megfogadni a szakértők tanácsait arról, hogy mennyit érdemes innunk.
Azután, hogy az egyik őrültnek megbélyegzett kínai kutató genetikailag módosított emberi magzatokat hozott létre, és hagyta őket megszületni, a tudóstársadalom alapvető szabályokat szeretne megalkotni, amelyeket mindenkinek követnie kell.
Mi sem lehetne kellemesebb egy kiadós trónolás közepette, mintsem annak tudatában kiengedni magunkból a fáradt olajat, hogy a környezet védelme érdekében cselekszünk.
Sokunk számára okozhat fejtörést a nagyvárosokban való közlekedés során a megfelelő parkolóhelyek felkeresése, egy új módszernek köszönhetően azonban sokkal könnyebb lehet a dolgunk.
Kétharmaduk szeretné, ha a koronavírus elleni vakcinát egészen addig kötelezővé tennék, amíg a vírust globálisan ellenőrzés alá nem vonják.
Egészen káprázatos látványt nyújtott a hatalmas, amerikai kamion felrobbanása, amit természetesen semmiképpen se utánozzunk otthon.
Egy Moszkvától kevesebb mint 1000 km-re fekvő oroszországi régió egészségügyi minisztériuma azt javasolta, hogy a koronavírus ellen beoltottak tartózkodjanak a szexuális élettől a vakcina beadása után, mivel az túlságosan megerőltetőnek minősül.
Rengeteg kérdést vetett fel egy két évvel ezelőtti eset, mely során egy Tesla Model 3 önvezető üzemmódja okozott fatális balesetet.
Manapság főként különböző okoseszközök reklámjai során hallhatunk arról, hogy az egészséges életmódhoz napi 10 ezer lépés szükséges, az elméletnek azonban tudományos alapja is van.