Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,77 Ft
Euró
395,47 Ft
Font
461,63 Ft
Bitcoin
61,980 $

Valóban napi 10 ezer lépéssel tehetünk a legtöbbet egészségünk megőrzéséért?

Manapság főként különböző okoseszközök reklámjai során hallhatunk arról, hogy az egészséges életmódhoz napi 10 ezer lépés szükséges, az elméletnek azonban tudományos alapja is van.

Unsplash
Kisokos

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Harvard Egyetem Orvosi Karának epidemiológus professzora, dr. I-Min Lee szerint a 10 ezer lépés per nap nevű edzésterv először Japánban vívott ki magának népszerűséget még az 1960-as években, akkortájt ugyanis az 1964-es tokiói nyári olimpia során az volt a kormány célja, hogy egészséges életmódra buzdítsák a lakosságot.

A tudomány jelenlegi álláspontja alapján nem feltétlenül szükséges megtenni ennyi lépést egy nap, hiszen ez 24 óránként 8 kilométerrel lenne egyenlő, amit még a fittebb, illetve a sportolni vágyó emberek sem tudnának teljesíteni – olvasható a The New York Times riportjában. Soron kívül Ketten meghaltak a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, az okozó elmenekült

Dr. Lee és kollégái rájöttek, hogy azok a 70-es éveikben járó nők, akik napi szinten legalább 4 400 lépést tettek meg, 40 százalékkal kisebb eséllyel hunytak el hirtelen szívhalál következtében azokhoz a személyekhez képest, akik csak 2 700 vagy annál kevesebb lépéssel zárták a napot.

Azok, akik 5 000-nél is több lépésre voltak képesek, még ennél is egészségesebbnek bizonyultak, azonban 7 500-nál elérkezett egy platóhoz a javulási görbe, 10 ezerhez közeledve pedig már inkább negatív utóhatást jegyeztek fel, bár egyértelműen nem jelenthető ki, hogy ne járna kedvező folyományokkal a hosszabb távú séta.

Az egyik korábbi amerikai kutatás eredményéből kiderült, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint a nyugati országok többségében 5 ezernél kevesebb lépésre szánják el magukat az emberek naponta, ami nem éppen értékelhető pozitív mutatóként, bár ezt a számot nem lehet túlságosan precízen meghatározni.

Mivel szívet megerősítő edzésről van szó, így lépések számolása helyett az orvosok sokkal inkább arra buzdítják az embereket, hogy időben mérjék a napi kardió mozgást, és ha hetente legalább 150 percig sétálunk vagy futunk, illetve intenzíven megmozgatjuk végtagjainkat, rendkívül sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért.

Izrael felbőszítheti Iránt a robbanások után

Egyre több forrás számol be arról, hogy izraeli rakéták csapódhattak be Irán területén, ahol többek között nukleáris létesítmények is találhatóak.