Több tízezren vonultak utcára maszk nélkül Lengyelországban megünnepelni az országos zárlat végét

Unsplash
not image

Kulcsár Péter

2021.május.17 - 08:50

Közel egy év után lekerültek a maszkok az emberek arcáról, megölelték egymás az utcákon, valamint ismét betérhettek kedvenc éttermeikbe azután, hogy az országban feloldották a koronavírus terjedésének megfékezésére bevezetett lezárásokat.

Habár még csak elvitelre lehetett az éttermek bejáratainál sorakozni, mégis rengetegen gyűltek össze Varsóban, hogy megünnepeljék a hosszadalmas és kínkeserves zárlaton való enyhítést, amellyel újra visszatérhetett az élet a megszokott kerékvágásba – olvasható a City News beszámolójában.

“Végre kinyit minden, ez pedig eszméletlen jó érzés. Végre visszatért a demokrácia és a szabadság – visszakaptuk azokat az alapvető jogokat, ami nekünk jár. Az elmúlt néhány hónapban úgy éreztük, mintha börtönben lennénk” – mondta boldogan Gabriel Nikilovski, aki éppen barátaival együtt iszogatta sörét az egyik bár teraszán.

A lemezlovasok és a zenekarok egyaránt szórakoztathatják a közönséget, miközben a maszkviseléssel kapcsolatos óvintézkedések feloldása szintén örömmel töltötte el a főváros tereire kilátogató lengyeleket.

A vendéglátóipari egységek tulajdonosai végre fellélegezhettek, hiszen már alig várták az újranyitást, vendégek nélkül ugyanis közel álltak ahhoz, hogy végleg lehúzzák a rolót, és felfüggesszék a működésüket.

“Olyan ez most nekünk, mintha Újév napja lenne, már tűkön ülve vártuk, hogy eljöjjön az éjfél” – magyarázta a Varsó trendi utcájában, Nowy Swiatban található egyik népszerű bár vezetője.

Miközben elvitelre bárhol lehet kérni ételt, addig május 29-től kezdődően már beltéren is tartózkodhatnak a vendégek, hiszen a járványügyi adatok és a vakcinációs folyamatok már nem indokolják a lezárást. Mindeközben a lengyel kormány egy újabb támogatási csomagot dolgozott ki, amivel megpróbálnak segíteni a bajba jutott vállalkozásokon, így terveik szerint többen is megmenekülhetnek a csődtől.