Több esetben is intézkedniük kellett.
A hetedikeseknek épp pályaorientációs napot tartottak.
Hosszabb nyitva tartással fogadják a látogatókat a fővárosi temetőkben.
Miközben látványosan csökken az építőiparba vetett fogyasztói bizalom, jelentősen emelkedett a kontárkárok mértéke is.
Ez már messze nem az az október, mint korábban volt, és vasárnap is érezni fogják ennek hatását.
A Gránit Bank kényelmes megoldást kínál a babaváró hitelt igénylők számára.
Megérkeztek a legújabb nyerőszámok az Ötöslottó-sorsolást követően.
Ismét szakaszos sávlezárás várható az M0-son és az M2-esen is.
Ugyanakkor bízik benne, hogy mielőbb visszatérhet a színpadra, hiszen ebben az évadban még több bemutató is vár rá.
Az OMSZ tájékoztatása szerint több időjárási rekord is megdőlt a pénteki csapadékos, szeles időben.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, sajnos azonban már nem tudtak segíteni rajta.