A magyar utazók körében főként a kulturális körutazások, a városlátogatások, a gasztronómiai utazások, a természetre, vadvilágra, távoli kultúrák megismerésére fókuszáló programok népszerűek.
Egyelőre nem tudni biztosat, ám a szakemberek feltételezik, az ágyban dohányzás vezethetett a tűzhöz.
Egyelőre csak 5 ügy kapcsán vették őrizetbe, ám a rendőrség folyamatosan talál újabb áldozatokat, így azok összlétszáma a 100-at is meghaladja.
Nem lehet tudni mikorra sikerül megjavítani az osztály alagsori fűtéscsöveit.
Fontos, hogy a megadott időpontban az ország több száz pontján szólalnak majd meg a szirénák.
Nem változott a forint árfolyama a hétvégén, ami még jó hírt is jelenthet.
Már az első napon nagy volt az érdeklődés, több százan érkeztek ügyet intézni.
Egy soroksári családi házban csaptak fel a lángok, ami miatt a tűzoltóknak gyorsan a helyszínre kellett menniük.
A jármű vezetője minden bizonnyal nem törődött a megromlott útviszonyokkal, túl gyorsan vette be a kanyart az esőben, és megcsúszott a vizes úton.
Még lesz pár napunk a hét elején, hogy kiélvezzük a kellemes, őszies időjárást.
A vállalat megerősítette, hogy még mindig a gyár ideális helyszínének meghatározása folyik, s az ügy kapcsán év végén tesznek hivatalos bejelentést.