Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Hárommilliárd forintot költhet az ITM a diákok nyári foglalkoztatására

A diákok június 15-től kezdődően jelentkezhetnek az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, leghamarabb pedig július elsején állhatnak munkába.

...svg content...MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Belföld
Author image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába.

A kilencedik évébe lépő Nyári diákmunka program 2013 óta több mint 20 milliárd forinttal ösztönözte 210 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzését. Az idei egyik pillérben, az önkormányzati diákmunkában a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek vehetnek részt.

A diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár kéthónapos időtartamra – ismertette Bodó Sándor.

A program másik pillére a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését, utóbbi területen így a koronavírus okozta nehézségek leküzdésében is segítheti a hazai vállalkozásokat. A cégek esetében a legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. Bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg maximum két hónapra – részletezte az államtitkár.

Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint összeg vehető figyelembe. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. További részletek a munka.hu oldalon olvashatók – tette hozzá.

Bodó Sándor kiemelte, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen javultak az ifjúsági munkanélküliségi mutatók is. A fiatalok 2010 előtt még 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátája mára kevesebb mint a felére esett vissza. A járványhelyzet ellenére meg tudtuk őrizni az európai összehasonlításban is kedvező eredményeket. A 17 százalék feletti uniós átlaghoz képest hazánkban 12,5 százalékos az ifjúsági munkanélküliség aránya.

Hozzátette: „a kormány több intézkedéssel támogatja a fiatalok munkavállalását. A Vállalkozások munkaerő támogatása program tavaly október óta közel 7 ezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedését tette lehetővé. A júniustól kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak”.

Óriási botrányról számolt be Orbán Viktor

Óriási botrányról számolt be Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök is beszámolt arról az óriási botrányról, ami egyre nagyobb vihart kavar az Egyesült Államokban.