Generációs katasztrófával fenyegeti a gyermekeket a világjárvány

Fotó: Unsplash/Larm Rmah
not image

Kornis Vivien

2021. június 4. - 09:20

A koronavírus-világjárvány súlyosan érintette a gyermekek jogait világszerte, és ha a kormányok nem cselekszenek, “generációs katasztrófát” kockáztatnak a fiatalok számára egy emberi jogi szervezet szerint.

A holland KidsRights civil szervezet csütörtöki, éves beszámolója szerint gyermekek millióinak sérült a tanuláshoz fűződő emberi joga világszerte a járvány elleni harc érdekében hozott korlátozások következtében, ez pedig hosszú távon ártalmas lehet mind a fizikai, mind a mentális egészségükre.

A KidsRight felmérése szerint Izlandon, Svájcban és Finnországban érvényesülnek legjobban a gyermekek alapvető jogai, legrosszabb helyzetben pedig Csádban, Afganisztánban, és Sierra Leonéban vannak a gyerekek a világ 182 országa közül. 

A Channel News Asia az AFP hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy Marc Dulleart, a KidsRights alapító-elnöke elmondta, hogy a pandémia hatásai “sajnálatos módon még a tavalyi előrejelzéseket is felülmúlják”. 

“A koronavírus-betegektől eltekintve a gyermekeket érinti legsúlyosabban a járvány. Nem közvetlenül maga a vírus, hanem a világ kormányainak kudarcos intézkedései révén” – közölte Dulleart.

Az oktatás helyreállítása jelenti a kulcsot a generációs katasztrófa elkerüléséhez. 

A szervezet szerint több mint 168 gyermek iskolái csaknem egy éve zárva tartanak, és a világon élő összes gyermek harmadának nincs lehetősége virtuális tanulásban részt venni, amíg az intézmények távoktatási rendszerben működnek.

A járvány következtében 142 millió újabb gyermeket sújt szegénység, és 370 millió gyermek került nehéz helyzetbe azért, mert az iskolai étkezés lehetősége megvonásra került a korlátozások miatt. Az egyes országok egészségügyi rendszerének felborulása miatt 80 millió egy évnél fiatalabb gyermek maradhat le a rutinszerű gyermekkori védőoltásokról. 

A KidsRights jelentése szerint a “megdöbbentő mértékű emelkedés” következett be a családon belüli erőszakos cselekmények számában a lezárások ideje alatt, melyeknek gyakran gyermekek az áldozatai. 

A korábbi évekhez hasonlóan az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland a gyermekvédelmi törvények jómódú országokhoz képesti hiányosságai miatt csúfosan leszerepeltek a listán, és olyan országok előzték meg őket, mint Észak-Korea, Szíria, Irak és Szudán. 

Ausztria és Magyarország a diszkriminációs gyakorlatok miatt szintén viszonylag alacsony pontszámot kapott. Hazánk a 141. helyen végzett, és a bizottság aggodalmát fejezte ki a roma gyermekek helyzete és a szegregáció miatt.