Elmaradt a dán-csoda, Belgium ismét varázsolt az Eb-n, de necces volt

Fotó: Twitter/DBU - En Del Af Noget Større
not image

Hujber Dávid

2021.június.17 - 20:20

A dánok még vezettek is, de a belgák nem hagyták magukat, és bizonyították, hogy miért tartják őket az egyik legnagyobb esélyesnek. Dánia nagyon nagyot ment az első félidőben, és röviddel a lefújás előtt kapufát fejeltek, közel voltak az egyenlítéshez.

A találkozó előtt a pályán egy hatalmas mezt feszítettek ki Christian Eriksen nevével és 10-es számával. Az Internazionale játékmestere szombaton ugyanebben a stadionban kapott szívrohamot a finnek elleni összecsapás 43. percében, újra kellett éleszteni, azóta pedig egy közeli kórházban kezelik.

A házigazdák nekiestek ellenfelüknek és 99 másodperc elteltével megszerezték a vezetést, ez volt az Eb-k történetének második leggyorsabb gólja.

Ahogyan azt Romelu Lukaku, a belgák klasszis csatára bejelentette, a tizedik percben megállt a játék, és mindenki Eriksent éltette, a szurkolók pedig számos molinóval üzentek kedvencüknek. “Egész Dánia veled van Christian” – ezt írták a legnagyobb drapériára. Még a holland játékvezető, Björn Kuipers is tapsolt.

A dánok ezt követően sem álltak le, komoly nyomás alá helyzeték a világranglistát vezető világbajnoki bronzérmes belgákat, akik a félidő második részére jöttek ki a szorításból.

A belgáknál a szünetben a 100. válogatottságát ünneplő Dries Mertens helyére a Bajnokok Ligája-döntőjében megsérült, azóta lábadozó Kevin De Bruyne állt be. A Premier League legjobbjának az előző két szezonban megválasztott középpályás gyorsan letette a névjegyét az Eb-n egy mesteri gólpassz formájában, amivel egyenlített csapata az 55. percben.

A klasszis játékmester pályára lépése minőségbeli különbséget jelentett az akkor már amúgy is fölényben lévő belgák javára, ráadásul De Bruyne egy gyönyörű góllal a vezetést is megszerezte csapatának. A kiváló futballista rendkívül kulturáltan, szurkolói előtt, de csendben ünnepelt.

Az UEFA arra kéri a focistákat, hogy ne vegyék le az asztalról a szponzorok italait a sajtótájékoztatókon

A hazaiak a hajrára újra felpörögtek, a 87. percben Braithwaite fejese a kapufán csattant és még a ráadásban is nyomott a gárda, de az eredmény nem változott. A dánok 22 próbálkozással fejezték be a találkozót.

Forrás: MTI