Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,61 Ft
Euró
388,54 Ft
Font
451,69 Ft
Bitcoin
62,641 $

Donald Trump Orbán Viktorról: ő egy nagyon erős ember

Elmondása szerint „ő a főnök, ez nem is kétséges”.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Észak-Amerika

Koós Alexandra

Szerkesztő

Az Alapjogokért Központ delegációja a Republican Jewish Coalition rendezvényén élőben hallgatta végig Donald Trump volt amerikai elnök beszédét, amelyben méltatta Orbán Viktor magyar kormányfőt, kiállt Izrael önvédelmének joga mellett, és kijelentette, hogy újraválasztása esetén elkerülhető a világháború, valamint ígéretet tett arra, hogy helyreállítja a békét a világban.

A Magyar Nemzet cikke szerint az amerikai zsidó közösség és a republikánus törvényhozók közötti kapcsolat erősítését célzó szervezet éves nagygyűlésén Donald Trump a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy „ő egy nagyon erős ember Magyarországról, ő a főnök, ez nem is kétséges”. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Felidézte továbbá azt is, hogy egy korábbi interjúban Orbán Viktor kifejtette, Biden távozása és Trump visszahívása jelentene megoldást a problémákra, egyúttal kiutat a háborúból. Mint mondta, „Trump az, aki megmentheti a nyugati világot, és talán az emberiséget is az egész Földön”.

Nem sokkal később Trump is elismerően nyilatkozott a magyar kormányfőről. A Truth nevű közösségi oldalon közzétett egy bejegyzést, mellékelve egy-egy képet magáról és Orbán Viktorról. A posztban úgy fogalmazott: „Orbán Viktor nagy vezető és ember. Magyarország csodálatos emberei szerencsések, hogy az övék!”.

Az Alapjogokért Központ a hivatalos közösségi médiás oldalán megjelent bejegyzésben hozzáfűzi, a volt elnök és Orbán Viktor kölcsönösen támogatják egymást és egyetértenek abban, hogy a nyugati világ megmentéséhez a terror megfékezésén és a béke megteremtésén keresztül vezet az út.