Nehéz szavakat találni Carmen Electra formájára, aki még az 50-es éveiben is az egyik legjobb nő, nemcsak a hírességek között.
A Nirvana legendás énekesének akusztikus hangszere 6 millió dollárt ért egy gyűjtőnek.
Hajszál híján múlt, hogy a fiatalok túlélték a veszélyes találkozót.
Az óriási tengeri szörnyeteg még életben volt, és tintát lövellt ki a testéből, miközben rábukkantak a szemtanúk.
New Yorktól mindössze 75 percnyire fekszik egy Belden-sziget nevű hely, amely a 100-nál is több tagot számláló Thimble-szigetek szigetvilágának egyik egyholdas tagja, ahol kiváló lehetőség nyílik arra, hogy az ember egy kicsit megszökjön a szürke hétköznapok elől.
Úgy tűnik, az idei év már rosszabb nem lehet, ugyanis kiderült, hogy az ősi közép-amerikai civilizáció szerint mégsem 2012-ben, hanem 2020 júniusában következhet be az apokalipszis.
Az Instagrammon köszönte meg Kanye West nagylelkűségét a rendőri túlkapás következtében elhunyt George Floyd lánya, Gianna Floyd, amiért a világhírű rapper bejelentette, hogy az egész egyetemi oktatását fizetni fogja a lánynak.
A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a vörös bolygóra tervezett emberi missziók során begyűjtött minták potenciális veszélyeket rejthetnek magukban.
Az Eiffel-torony napjaink egyik leglátványosabb építménye, amit évente több millió turista keres fel, ám ennek ellenére is vannak olyan információk, amik nem feltétlenül jutottak még el az emberek többségéhez. Az alábbiakban felsorolunk hat érdekességet, amikről eddig talán még te sem hallottál: Statika Az Eiffel-torony földszintjén négy görbe oszlop befelé dől 54 fokos szögben. Ahogy az […]
Fantasztikus ötlettel állt elő az egyik dizájner, aki megtervezte az elektromos Tesla-terepjáró űrbéli verzióját.
Dél-Karolina partjainál egy kutató hatalmas fogat talált, ami egykor egy óriásfogú cápához, közismertebb nevén megalodonhoz tartozhatott.