Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,94 Ft
Euró
387,77 Ft
Font
450,97 Ft
Bitcoin
60,762 $

Alonso a második családjánál járt, Maranellóban: még mindig nagy kedvenc!

Rendkívül boldogan fogadták Fernando Alonsót Maranellóban, ahol sok barátságot kötött, többek között a helyi étteremben is, ahol egy nagy kép is fogadja a látogatókat vele, és az étteremben dolgozó hölggyel.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Rendkívül boldogan fogadták Fernando Alonsót Maranellóban, ahol sok barátságot kötött, többek között a helyi étteremben is, ahol egy nagy kép is fogadja a látogatókat vele, és az étteremben dolgozó hölggyel.

Fernando Alonso 2010-ben érkezett meg a Ferrarihoz, és mivel az olaszok úgy döntöttek, hogy a súlyos sérüléseket szenvedett Felipe Massát tartják meg, Kimi Räikkönennek kellett mennie, aki egy igen „kövér” végkielégítést kapott Maranellótól. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Alonso Räikkönenhez hasonlóan már az első ferraris évében bajnok lehetett volna, de az utolsó utáni pillanatokban minden ellene fordult. 2012-ben hasonló pillanatokat élt át, amit senki nem akart elhinni.

Végül idő előtt, és bajnoki cím nélkül hagyta el a Ferrarit. Ez a saját döntése volt, annak ellenére, hogy a márka hosszabbítani akart vele. A csapat azóta sem lett bajnok, míg Alonso visszatérése a McLarenhez balul sült el.

Most a Renault-val készül a visszatérésre pár év kihagyást követően, bízván abban, hogy a 2022-es nagy szabályváltozások meghozzák számára a várva várt sikert. 2005-ben és 2006-ban a franciákkal lett bajnok.

Most pedig a „második családjánál” tett látogatást Maranellóban, ahol hatalmas örömmel fogadták. Érdemes megnézni a háttérben lévő képet, amin a hölgy és Alonso szerepel. Még mindig nagy kedvenc a helyieknél.

Az NFL-ben már drónokkal és robotokkal harcolnak a koronavírus ellen

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.

A PSG már Mbappé búcsúztatására készül

A Paris Saint-Germain búcsúceremóniát szervez Kylian Mbappénak, melyre utolsó hazai bajnoki mérkőzésük után kerülhet sor.