A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, amely eddig az észak-afrikai országot sújtotta.
A hirtelen jött áradások elárasztották Burundi aranybányáit, melynek következtében legkevesebb 13 bányász életét vesztette.
Egyszerre több tényező is hátráltatja a cél elérését, többek között a klímaválság és a sorozatos puccsok.
Elutasították az egykori olimpiai és paralimpiai sportoló feltételes szabadlábra helyezésének kérelmét.
A legfrissebb jelentések szerint a kalózok már elhagyták a hajót, csakhogy a legénység több tagjának is nyoma veszett.
Mindez bármiféle előzetes értesítés nélkül történt, amely által azzal fenyeget, hogy további feszültségekhez vezet az országban, ahol így is számos nehézséggel kell szembenéznie a lakosoknak.
A libériai zászló alatt közlekedő, dán tulajdonban lévő tartályhajót a világ egyik legveszélyesebb hajózási útvonalának számító Guineai-öbölben kalózok támadták meg.
A Marburg-vírus a világ egyik leghalálosabbja, melyet 1967-ben fedeztek fel először az azonos nevű német városban, halálozási aránya pedig példátlanul magas, 88 százalékos.
Eddig 10 holttestet emeltek ki a vízből, ami azt jelenti, hogy ezzel 29-re emelkedett az elhunytak száma, ugyanis valamivel korábban hasonló baleset történt.
Hozzátették, miszerint a légi és szárazföldi erők által végrehajtott, „példa nélküli’ művelet helyszíne a nyugat-afrikai Mali volt.
Március 15-én arról érkezett hír, hogy tízhordónyi urán eltűnt, amelynek kapcsán a szervezet aggályát fejezte ki a tagállamok felé.