A NATO-tagállamok képviselői a szövetség következő főtitkárának kiválasztásáról tanácskoztak, miközben felmerült egy közép-európai jelölt támogatásának lehetősége is.
Már nincs az élők sorában Matteo Messina Denaro, akit a valaha volt egyik legkegyetlenebb maffiafőnöknek tartottak.
Elsőre talán többen is az Apple-re vagy a Google-re gondolnának, ehelyett azonban egy jól ismert japán vállalatról van szó.
A tüzet ugyan sikeresen eloltották, de a bányában rekedt munkásokat nem sikerült megmenteni.
A floridai rendőrök ledöbbentek, amikor rájöttek, hogy a csütörtök hajnalban megállított autó volánja mögött egy 10 éves fiú, mellette pedig a 11 éves nővére ült.
A történtek után a sebesültet kórházba szállították, sajnos azonban már nem tudtak segíteni rajta, életét vesztette.
Tehervonat csapódott egy autónak szombaton Floridában, ami összesen öt ember halálába került, köztük két gyermekkel.
Az éjszaka folyamán csaptak le a koszovói rendőrökre, akik közül egyvalaki meghalt.
Az USA-ban mindig is problémát jelentett az elhízás, és most kiderült, hogy folyamatosan növekszik az elhízottak aránya az amerikai felnőttek körében.
Joe Biden, az USA elnökea téli szezon kezdete előtt oltatta újra magát koronavírus és influenza ellen.
Beninben történt a tragédia, eddig legkevesebb 35 emberről tudni, akiket már nem lehetett megmenteni.