Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Bedőltek a Tesla eladásai, évek óta nem tapasztaltak ekkora visszaesést

2020 óta először csökkentek éves összehasonlításban az eladások, a részvényesek pánikolnak.

Bedőltek a Tesla eladásai, évek óta nem tapasztaltak ekkora visszaeséstFotó: Unsplash / Illusztráció
Külföld

Bense Róbert

Szerkesztő

2024 első negyedévében összesen 386 810 járművet szállított le Elon Musk vállalata, ami 2023 utolsó három hónapjához képest mintegy százezezerrel marad el, és éves szinten is csökkenést mutat. Ilyen 2020 óta nem történt, 2022 harmadik negyedéve óta pedig nem fordult elő, hogy 400 ezernél kevesebb autót adtak volna el.

A Tesla részvényeinek értéke a rossz hírre több mint 8 százalékot zuhant, a vállalat magyarázata szerint az elmaradó számok leginkább annak köszönhetők, hogy a frissített Model 3 még csupán a felfutási szakaszában van, ezt erősíti az a korábbi előrejelzés is, amiben 2024-ben lassuló növekedést jósoltak.

Emellett a Vörös-tengeren tapasztalt konfliktusok is keresztbe tettek Elon Musknak, ami hetekig tartó kiesést okozott a berlini gigagyárban, melynek közelében nemrég ráadásul gyújtogatás is történt. Dan Ives, a Wedbush Securities technológiai elemzője szerint azonban még ez a szerencsétlen együttállás sem lehet indok a most közzétett számokra.

„Ez egy olyan mérhetetlenül katasztrofális szám az első negyedévre vonatkozóan, ami nehéz lesz megmagyarázni” – fogalmazott Ives. A szakértő szerint kulcsfontosságú a Tesla számára, hogy megfordítsa a negatív tendenciát – írja a The Verge.

A Tesla hovatovább egyre keményebb versenyre számíthat, hiszen szinte az összes nagy gyártó az elektromos átállásban látja a jövőt, hatalmas összegeket fektetve a fejlesztésekbe. Emellett több márka is jelentősen csökkentette az árait, amit az egyre erősödő kínai piaci szereplők is indokolnak.

Marco Rossi elmondta, miért kaptunk ki 3-0-ra a törököktől

Marco Rossi elmondta, miért kaptunk ki 3-0-ra a törököktől

Marco Rossi szövetségi kapitány is nagyon csalódottan nyilatkozott azt követően, hogy a magyar válogatott háromgólos vereséget szenvedett Törökország ellen a Nemzetek Ligájában.

Országos esőzések és viharos szél rontja el a hetet

Jelentős mennyiségű csapadék és viharos szél nehezíti majd a következő hét időjárását Magyarországon, miközben a hőmérséklet fokozatosan csökken.