Elmondása szerint a „nukleáris opciót” teljesen ki kell iktatni a tagállamok eszköztárából, hogy véglegesen elmúljon ez a fenyegetés.
Súlyos katasztrófa történt az egyik michigani atomerőműben, a bezárt blokk ugyanis lángra kapott.
Megtörtént a várva várt találkozó a hétfői nap folyamán Genfben, Washington és Moszkva ismét tárgyalóasztalhoz ült.
Egyre több, illetve egyre élesebb kritikát kapnak az oltatlanok, akik közül sokan továbbra sem hajlandóak felvenni az oltásukat.
Legalább 56 ember vesztette életét, miután az etióp kormányerők légicsapást indítottak egy belföldi menekülttábor ellen Tigrében.
Rengetegen vonultak utcára a hétvége folyamán azért, hogy kifejezzék nemtetszésüket a kormány oltáspropagandájáról.
Habár eddig sem volt túl sok remény arra, hogy a tálibok valaha is képesek lesznek normálisan vezetni az országot, most íme egy újabb példa arra, hogy miért nem számít a világ valódi szólásszabadságra Afganisztánban.
A nigériai vérengzés túlélői most megszólaltak, és megosztották, hogy mit éltek át akkor, amikor a fegyveresek elpusztították otthonaikat, meggyilkolták családjaikat, és tönkretették közösségeiket.
Zuhanórepülésbe kezdett a legnépszerűbb kriptovaluta árfolyama, hétfő délutánra 40 ezer dollár alá csökkent az értéke.
Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója elmondta, hogy a vakcina hamarosan kész, néhány adagot már le is gyártottak.
Hétfői beszédében a katolikus egyház vezetője elmondta, a covid elleni védőoltás felvételét sokan alaptalan információkra hivatkozva utasítják el, pedig életeket menthetnének vele.