Az amerikai haditengerészet új hajója a felvételek alapján összeütközött egy vontatóhajóval, épp akkor, amikor vízre bocsátották.
A volt magyar miniszterelnök az elsők között írt pár sort a korábbi szovjet vezető haláláról, akit sokan a mai napig tiszteltek.
Véleménye szerint komoly felelősség terheli a nyugat-európai vezető politikusokat, akik rossz döntéseket hoztak.
Az INS számításai szerint Romániának 2022. január 1-jén 19 millió 38 ezer állandó lakosa volt, 163 600-zal kevesebb mint egy évvel korábban.
Miután a síita vallási vezető hétfőn kijelentette, visszavonul a politikától, az elmúlt évek leghevesebb összecsapása tört ki az iraki fővárosban.
A jelenlegi körülmények hatására már most olyan döntésekre kényszerülnek a kocsmárosok, hogy csökkentsék a nyitvatartási időt, vagy szűkítsék az ét- és itallapot.
Fontos tanú volt a 2021. január 6-i washingtoni zavargások eseményeinek kivizsgálásáról szóló eljárásban.
Ukrajna éppen arra tenne kísérletet, hogy visszafoglalják Herszon régiót.
A legendás politikus több mint 90 évet élt, akinek a nevét az egész világ megismerhette.
Arra kérik partnereiket, adjanak időt az új eljárásaik áttekintésére és bevezetésére.
A pakisztáni tervezésért felelős miniszter kedden bejelentette, az első körös becslések szerint az országot sújtó pusztító áradások legalább 10 milliárd dolláros kárt okoztak.