Dollár
395,33 Ft
Euró
412,92 Ft
Font
481,69 Ft
Bitcoin
17,124 $

Az UFO együttes egykori frontembere a Frizbiben próbálta tisztázni, hogy miért ítélték el a bíróságon

Fotó: Unsplash/Tingey Injury Law Firm

Takács Petra

2021. október 18. - 13:07

Mint ismeretes, börtönbüntetés mellett pénzbüntetést is kapott az UFO együttes egykori frontembere, aki jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítéltek, nők futtatása miatt.

Varga Zsolt most a Frizbi című műsorban próbálta tisztázni, hogy miért ítélték el a bíróságon, ahol Hajdú Péternek azt mondta, az elsőfokú ítélet 2020-ban született meg, mely pontosan ugyanaz volt, mint most, tehát nők futtatása miatt ítélte el a bíróság.

Soron kívül Még mindig magas arányban isszák az energiaitalokat az iskolás gyerekek

Varga állítása szerint az új Btk. alapján az ítéletnek kötelező jelleggel tartalmaznia kell a vagyonelkobzást is, a korábbi frontember pedig közölte, nem érti, hogy miért az új Büntető Törvénykönyv alapján ítélték el, hiszen számára a régi Btk. alapján hozott ítélet lett volna kedvezőbb.

A fentebb említett 2,7 millió forintos vagyonelkobzáson felül a bíróság egy 3 millió forintos pénzbírság megfizetésére is kötelezi Vargát, bár állítása szerint nem tudja pontosan, hogy mi alapján ítélték el. A korábbi frontember közölte, a koronavírus-járvány miatt a korábbi gyakorlattal ellentétben jelenleg nincs nyilvános és személyes ítélethirdetés, helyette postai úton tájékoztatják az érintetteket.

Varga kijelentette, még mindig nem érti, hogy miért ítélték el, és azt sem zárja ki, hogy végül a Kúriához fog fordulni, melyet azzal magyarázott, hogy “nem csaltam, nem volt csalás ebben az ügyben, ez egy koholmány”.

Nehezményezte, hogy a korábbi kölcsönök, melyeket nem szolgáltatott vissza most ilyen helyzetbe hozzák, mivel állítása szerint a kétéves fegyházbüntetése alatt csak a családjával tudta tartani a kapcsolatot, tehát esélye sem volt a tartozások rendezésére.