Vitézy Dávid másképpen értelmezte Karácsony Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóját, erről egy bejegyzésben osztotta meg meglátásait.
A Fővárosi Választási Bizottság hivatalosan is bejegyezte a négy főpolgármester-jelöltet, akik a szavazólapon szerepelni fognak.
Egyúttal szerinte a jelenlegi főpolgármesternek az is előbbre való, hogy „arról próbáljon beszélni, most akkor Magyar Péternek össze kell fognia a DK-val, vagy sem”.
Azt is elmondta, minek tudja be azt, hogy Szentkirályi a kampányában rendre támadja Karácsonyt, míg Vitézy nem kap ilyen támadást.
Véleménye szerint Budapest azért is vált pártpolitikai csatatérré, mert a főpolgármester Salgótarjánban kampányol ahelyett, hogy a fővárost vezetné.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt arra szólítja fel Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármestert, hogy állítsa le az üresen álló kelenföldi kollégiumi épület értékesítési folyamatát.
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfő délután kisorsolta a június 9-ei főpolgármester-választáson induló jelöltek szavazólapi sorrendjét.
Mindemellett „végtelenül tisztességtelennek” tartja a főpolgármester-jelölt kommunikációját.
Mint fogalmazott, „amit ők előadnak, abból vidéken nem lehet megélni”.
Budapest volt városvezetője őszinte véleményt fogalmazott meg az egykori BKK-vezért illetően.
Szerinte „történelmi bűn” ezt a területet versenyeztetés és közbeszerzés nélkül államközi megállapodásként eladni.