Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Száguldozó űrvulkánra bukkantak a Naprendszer közepén

Csillagászok felfedeztek egy 41 836 km/h-ás sebességgel közlekedő repülő objektumot a Naprendszerben, ami minden bizonnyal egy furcsa csóvát maga mögött húzó üstökös lehet.

További Hírek

Élet nyomaira bukkantak a marsi agyagos talajban

Még 2016-ban a NASA Curiosity rovere által elvégzett ásatások során kerültek felszínre a vörös bolygó talajából olyan agyagminták, melyek alapján feltételezhető, hogy a Marson egykoron burjánzott az élet.

Több tucat földalatti tavat találtak a Marson

Óriási szenzáció volt, amikor 2018-ban bejelentették, hogy egy hatalmas, talaj alatt húzódó tavat fedeztek fel a Mars déli pólusa közelében, három évvel később azonban további mélyedésekre bukkantak a kutatók.

Videót és hangfelvételt küldött a kínai marsjáró a vörös bolygóról

A kínai Csuzsung marsjáró továbbította a Földre az első felvételeket a Mars Utopia Planitia régiójából.

Űrhotelépítő robottal állt elő egy startup

Az Orbital Assembly Corporation vállalat bejelentette, hogy végrehajtották az első sikeres teszteléseket azzal a prototípussal, amellyel a jövőben univerzumbéli szállodákat szerelhetnek össze.

Elon Musk szerint hamarosan kész a Starship legújabb boostere

Legutóbbi Twitter-bejegyzésében a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója leírta, hogy a vállalat első röpképes boostere, a Super Heavy hamarosan legördülhet a gyártósorról.

Közzétette Kína a Mars-bázisukkal kapcsolatos tervrajzokat

A kínai állami kézben lévő CALT technológiai kutatóintézet bejelentette, hogy egy állandó bázist szeretnének létesíteni a vörös bolygó felszínén, melynek fedélzetén űrhajósok tanulmányozhatnák az égitestet.

Nemcsak a Földön, hanem a Holdon is komoly harcok alakulhatnak ki a nemzetek között

Minden jel arra utal, az amerikai hadsereg arra készül a jövőben, hogy a Hold kulcsfontosságú hadszíntérré változik, amit az országok minél hamarabb meg akarnak maguknak kaparintani.

Kutatók szerint az univerzumnak nincs kezdete, és mindörökké tágulni fog

Eleinte szingularitás volt, majd bekövetkezett az ősrobbanás, melynek hatására folyamatosan gyorsuló, inenzív tágulás történt, ami a ma is ismert világűr kialakulását eredményezte.

Nem talált magyarázatot a Pentagon az ufójelenségekre

Habár mindenki azt hitte, végre lehullhat a lepel a rejtélyes, azonosítatlan repülő tárgyakról, végül nem derült ki szinte semmi sem az amerikai védelmi minisztérium nagy bejelentése után.

Teljesítették harmadik űrsétájukat a Nemzetközi Űrállomás újdonsült asztronautái

A NASA kötelékébe tartozó Shane Kimbrough és a francia Thomas Pesquet végérvényesen felszerelték a legújabb napelemeket az ISS oldalára, amelyekkel az évtized végéig működőképes maradhat a szerkezet.