Szoboszlai Dominik kezdőként lépett pályára a Brighton ellen, akik ugyan korán megszerezték a vezetést, végül pontok nélkül távoztak az Anfield Roadról.
Egy ideje nem kaphattunk ennyire pozitív hírt Szoboszlai Dominikről, mint most, amit a Liverpool jelentett be.
A műsorvezető a Balázsék szerda reggeli műsorában fejtette ki, miből következtet erre.
Fordítania kellett a Liverpoolnak a Luton ellen az Anfield Roadon, ám végül ez sem jelentett problémát számukra.
Sokáig ugyan a Luton vezetett, végül magabiztos győzelem került a Liverpool neve mellé, és továbbra is vezetik a bajnokságot.
A válogatott korábbi sikeredzője Marco Rossit és csapatát is méltatta.
A Barcelona toronymagasan vezeti az UEFA által közölt rangsort.
Haaland ezúttal hős volt a Manchester City legutóbbi angol bajnokiján, amivel hamar válaszolt a kritikákra.
A magyar játékos továbbra is sérüléssel bajlódik, a következő bajnokin még biztosan nem lesz bevethető.
Ráadásul nem rajongókról, hanem külföldi szakemberekről van szó.
Sokba is kerülhet, mert két újabb sztárját veszítette el a Liverpool, akik fontos láncszemek, és lehetséges, hosszabb időre dőltek ki a sorból.