Egyelőre nem sokat tudni a sérülésről.
Állítólag az Eb után kerül sor a beavatkozásra.
Műtéten esett át Fiola Attila, a Fehérvár FC és a magyar labdarúgó-válogatott védője, ám felépülési ideje egyelőre ismeretlen, így bizonytalan, hogy részt vehet-e a közelgő Európa-bajnokságon.
A klub klinikáján vesz részt orvosi vizsgálatokon.
Győrszentivánnál történt a súlyos baleset, melynek következtében gyerekek is megsérültek, akiket kórházba szállítottak.
A válogatott már az Európa-bajnokságra készül, a napokban Törökország és Koszovó lesz az ellenfél.
Legkevesebb 16 olyan személyről tudni, akik megsérültek az FBI egyik kiképző létesítményében egy robbanás miatt.
A Farm VIP sztárjának még év elején volt egy komoly térdműtétje, 4 héttel a beavatkozás után pedig újra szabadon járhatott, de elismerte, nagyon nehéz volt neki a korábbi időszak.
Borzasztó szerencsétlen sérülést szenvedett Diakhaby, nagy a valószínűsége, hogy fel kell hagynia a profi futballal.
Nagyon jó híreket közölt a klub a magyar klasszis visszatérése kapcsán.
Tíz évvel a film elkészülte után kezdett fájdalmat tapasztalni mindkét lábában, így orvoshoz fordult, s kiderült, hogy elég komoly sérülést szerzett a forgatás alatt.