Elmondása szerint részéről a szakítás fő oka az volt, hogy nem egyeztek az elképzeléseik, és ezáltal nem látta a közös jövőjüket.
Elmondása szerint benne nincs birtoklási vágy, és félelem sem, hogy elhagyhatják azért, mert ilyen szabadságot ad a másiknak.
Elmondása szerint élete legnagyobb szerelmei mérgező férfiak voltak, ráadásul évekbe telt, mire felismerte, hogy nagyon nem jó úton halad a párkapcsolatok terén.
Arról is beszélt, hogy a féltékenység emberi dolog, ami teljesen egészséges egy bizonyos szintig, ám ha nem vigyázunk, a kapcsolat rovására mehet.
Állítása szerint a férfi csak lejáratja őket ezzel a viselkedéssel, s inkább magába kellene fordulnia.
Elmondása szerint semmiképp sem fogja hagyni, hogy Barbinak valami baja essen a barátja miatt, aki nagyon veszélyes.
Állítása szerint azóta átbillent a másik oldalra, mert felismerte, hogy neki ez így nem jó, máshogy akar élni.
Elmondása szerint jó pár dologban különböznek a rapperrel, de ettől függetlenül sok dologban hasonlítanak, s ez így van jól.
Olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a portugál klasszis „belefáradt” a modell hozzáállásába, akinek a pénzköltés a legfontosabb, még a családnál is jobban.
Elmondása szerint őszinték voltak egymáshoz, önmagukat adták, s épp emiatt volt jó együtt lenni, illetve ezáltal jött a felismerés, hogy együtt akarnak maradni.
Elmondása szerint ellenállhatatlan kísértést érzett a kaszinók nyerőgépei iránt, s egy pszichológus segített neki abban, hogy megszabaduljon ettől a függőségtől.