Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,66 Ft
Euró
388,91 Ft
Font
452,88 Ft
Bitcoin
63,320 $

A brit kémek az invázió kezdetétől kulcsszerepet játszanak Ukrajna kibervédelmében

Nagy-Britannia azért hozta nyilvánosságra ezt az információt, mert többé nincs szükség annak titokban tartására – vagyis vélhetően a Kreml is tudott róla.

További Hírek

Egyre bizakodóbbak Nyugaton, hogy Vlagyimir Putyin és vele együtt Oroszország is megszűnhet világpolitikai tényezőként.

Boris Johnson szerint Ukrajna olyan kihívásokkal néz szembe, amelyekre még nem volt példa a közelmúlt történelme során, ám az ország „állhatatos barátként” tart ki mellette.

Egymás után futnak be a katonai segélyek Ukrajnába, amikkel felvehetik a harcot Oroszország hadserege ellen, mely még mindig túlerőben van.

Neil Parish, a brit Konzervatív Párt képviselője lemondott mandátumáról, miután másodszor is azon kapták kollégái, hogy pornót néz az ülésteremben - bár kitart amellett, hogy az egyik véletlen volt.

A Kremlhez ezer szállal kötődő orosz médiában kifejezetten könnyedén dobálóznak azzal, hogy majd atomfegyvert vetnek be a nyugati országok ellen.

Jelentősen csökkent a brit gazdaság világválságból való kilábalási üteme áprilisban, hála a kiugró inflációnak és az ukrajnai háború keresletre gyakorolt nyomásának.

A brit kormány egy 16 milliárd fontot kóstáló naperőmű megtervezését és megépítését fontolgatja, ami a világűrben gyűjtené be a zöld energiát.

Nagy-Britannia szerint az orosz erők „továbbra is szenvednek” a háború korábbi szakaszában őket ért veszteségektől, amely arra ösztönzi őket, hogy mielőbb rendbe hozassák a felszereléseiket.

Nemcsak a brexit, hanem a tandíjak növekedése is távol tartja a leendő egyetemista hallgatókat attól, hogy Nagy-Britanniában folytassák tanulmányaikat.

Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke bejelentette, megállapodtak a közép-afrikai országgal a menedékkérők elhelyezéséről.