Mikel Arteta elmondása szerint a csapat pont a technológia hiányát nehezményezte.
Az Arsenal trénere igyekszik tartani a lelket az Arsenal játékosaiban, akik csak egy 3-3-as döntetlenre voltak képesek hazai pályán az utolsó helyezett Southampton ellen.
Azt azonban tagadja, hogy önbizalomhiánnyal küzdenének, viszont már nem ők a favoritok a Premier League-ben, hiába vezetik a táblázatot.
Az Arsenal vezetése elhalasztotta a szerződési tárgyalásokat Mikel Artetával, csakhogy eközben a PSG lesben áll, hogy lecsapjon a szakemberre.
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta tagadta, hogy a csapata vasárnapi 2-2-es döntetlenje, ahol kétgólos vezetést dobtak el, a bajnoki címért való versenyfutással járó nyomás eredménye lenne, de szerinte gyorsan könyörtelenebbé kell válniuk.
Arteta is tudja, nagyon sokba kerülhet ez a pontvesztés a Liverpool ellen, ugyanakkor azzal is tisztában van, ki is kaphattak volna.
Mikel Arteta rendkívül fontos győzelmet ünnepelhetett az Ágyúsokkal.
Az edző kerek perec kijelentette, a csapatnak még van hova fejlődnie, ha azt akarják, hogy sikeresek legyenek.
Úton a bajnoki cím felé az Arsenal, újabb nehéz meccsen vannak túl.
Fájdalmas verséget szenvedtek az Ágyúsok, ami akár a bajnoki címükbe is kerülhet.
Pep Guardiola elárulta, akár Mikel Arteta is lehetne a Manchester City menedzsere, ő azonban „nem várta meg”, hogy az Etihad stadionban az ölébe hulljon a munka.