Az FA vádat emelt Mikel Arteta ellen a Newcastle elleni vereség utáni szónoklatáért
Arteta a vitatott vereség után erőteljesen megkérdőjelezte a játékvezetők képességeit, „szégyenletesnek” nevezve a döntést.
Mint ismert, Mikel Arteta, az Arsenal edzője nehezen viselte a VAR-döntést, melynek eredményeképpen csapata vereséget szenvedett a Newcastle United ellen a november 4-i mérkőzésen.
Miután Anthony Gordon megszerezte a győztes gólt a Newcastle-nek, egy 4 perces VAR-ellenőrzés vette kezdetét, melynek során a játékvezetők a lest vizsgálták, valamint azt, hogy a labda kiment-e a pályáról: végül úgy ítélték meg, hogy a labda bent volt.
Arteta „szégyenletesnek” nevezte a döntést, majd közölte, „kínos, ami történt”, és „szégyelli magát”, s alapvetően azt szégyelli, hogy részese volt ennek. Most pedig a labdarúgó-szövetség (FA) lépett az ügyben és vádat emelt Arteta ellen megjegyzései miatt.
Hivatalos közleményében az FA azt írta:
„Mikel Arteta ellen vádat emeltek az FA E3.1. szabályának megsértése miatt, miután az Arsenal november 4-én, szombaton, a Newcastle United elleni Premier League-meccs után a médiának adott interjúban megjegyzéseket tett. E megjegyzései kötelességszegésnek minősülnek, mivel sértőek a játékvezetőkkel szemben és/vagy károsak a játékra és/vagy rossz hírbe hozzák a játékot. Mikel Artetának november 21-ig, keddig van ideje, hogy választ adjon erre a vádra.”