Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Diktatúrának nevezte a napilap a kormányt, a rendőrség azonnal lerohanta a szerkesztőséget

Nagyon sokat vesztett demokratikus jellegéből az elmúlt hetek során Nicaragua, amelynek újabb megnyilvánulása történt a pénteki nap folyamán.

Sokan kiakadtak a médiára, amiért felelőtlenül számolnak be a koronavírusról

Össztűz alá kerültek a legnagyobb amerikai médiumok, köztük az NBC News, a New York Times és a Washington Post is, amiért „borzasztóan felelőtlen” módon számoltak be azon esetekről, amikor egy oltott személy elkapja a fertőzést.

Észak-Korea: a lesoványodott Kim Dzsongun látványa „összetörte a nemzet szívét”

Elemzők szerint egyelőre nem tiszta, hogy a legfelsőbb vezető fogyása betegségnek köszönhető, vagy mert úgy döntött, hogy ideje lefogyni.

Így néznek ki a magyarok médiafogyasztási szokásai

Továbbra is a televízióból tájékozódik a magyarok többsége - derül ki a Republikon Intézet elemzéséből.

Magyarországon a legalacsonyabb a hírekbe vetett bizalom Közép-Európában

Az összesen 46 ország több mint 92 ezer lakosa alapján elkészített közvélemény-kutatás eredményei szerint hazánkban gondolják leginkább úgy az emberek, hogy a sajtó megvezeti őket.

16 év után távozik a képernyőről a TV2 ikonikus sorozata

A TV2 Csoport bejelentette, hogy idén véget ér a Jóban Rosszban, sokak kedvenc sorozata.

Újabb független orosz hírportált számoltak fel a „külföldi ügynök” megbélyegzéssel

Oroszország egyik legutolsó független hírportálja, a VTimes bejelentette, hogy még ebben a hónapban lehúzzák a redőnyt a külföldi ügynöknek való bélyegzést követően.

A globális média erősen bírálja a Modi-kormány járványkezelését

A globális média kiemelte, hogy India egészségügyi rendszere rosszul felszerelt, és a Modi-kormány "ügyetlenül" kezeli a dél-ázsiai országot sújtó koronavírus-járvány második hullámát.

Az Al Jazeera és az AP egyik helyi irodája is megsemmisült egy izraeli légitámadásban

Nemzetközi médiaszolgáltatóknak is otthont adó irodaházat talált el az izraeli légierő szombaton a Gázai-övezetben, melynek struktúrája teljesen megsemmisült.

A magyar kormány ma fogja benyújtani a helyreállítási alap tervét az Európai Bizottságnak

A miniszterelnök és delegációja április 23-án járt Brüsszelben, ahol egy munkavacsora keretein belül egyeztettek az uniós vezetőkkel a helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott hazai tervezetről.