Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Tolakodott a sorban, majd megverte előtte álló áldozatát egy fiatal férfi

Testi sértés bűntette miatt emeltek vádat azzal a 24 éves férfival szemben, aki tavaly augusztusban bántalmazta a sértettet, mert az szóvá tette, hogy az egyik gyorsétteremnél megelőzte a sorban.

Szépen alakul a magyarok oltási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján a magyarok csupán 18 százaléka utasítja el a koronavírus elleni védőoltást.

Szlávik szerint nincs igazán értelme a 12 év alatti egészséges gyerekeket COVID ellen oltani

A 16 és 18, valamint a 12 és 15 év közöttiek azonban még abba csoportba tartoznak, akiket érdemes lehet beoltani.

Szlávik János szerint a következő egymillió oltás még könnyebben fog menni

A kérdés az, hogy ezt követően hogyan alakulnak az oltási számok Magyarországon, hiszen a vakcinamennyiség adott.

Ritka madárra bukkantak Magyarországon

Dél-Alföldön, a Baksi-pusztán két vörhenyes fecskét figyelt meg Nagy Tamás ornitológus.

Ne próbálkozzanak Pfizerre időpontot foglalni, mert a fiatalok vannak soron

Rövidesen az érintettek SMS-t fognak kapni a lehetőségről, majd időpontot foglalhatnak a Pfizer oltására, de ehhez először regisztrálniuk kell, jelezvén hogy igényt tartanak a vakcinára.

Ezen a héten már az új Janssen vakcinával is oltani fognak Magyarországon

Mindez azt is jelenti, hogy összesen hat vakcinával fognak oltani egy időben, amire ezelőtt még nem volt példa.

Időpontfoglalás indul az orosz Szputnyik vakcinára, SMS-ben kapunk értesítést

Rövid időn belül újabb online foglalható vakcinával bővül a kínálat, ám első körben csak egy adott réteg lesz ebben érintett.

Hatalmas Pfizer-szállítmány érkezett Magyarországra

Az ígérteknek megfelelően egy igen jelentős mennyiségű Pfizer-szállítmány futott be Magyarországra, amivel többek között a fiatalokat is oltani fogják.

Sokkal rosszabbak lehetnek az áprilisi halálozási adatok az egy évvel korábbihoz képest

A Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője szerint az elmúlt hetek adatai alapján úgy tűnik, a harmadik hullám során sokkal többen halhattak bele a covid-fertőzés szövődményeibe, mint 2020 ugyanezen időszakában.