Ezúttal felszállás közben akadtak gondok a Boeing egyik utasszállítójával, amiről videó készült, mely bizonyítékként szolgálhat a vizsgálat során.
Személyi sérülés nem történt, a hatóságok vizsgálatot indítottak.
Rövid időn belül már a második Boeingnek kellett kényszerleszállást végrehajtania, ezúttal Miamiban történt az eset, személyi sérülés nélkül.
Kedden hajnalban történt az eset, Washingtonba tartott a gép.
Egészen meghökkentő felvételek láttak napvilágot egy repülőgépről, melynek hajtóműve a levegőben gyulladt ki.
Úgy tűnik, ez egy határozottan durabilis konstrukció.
Nicholas Hoch „megrázó és zavarba ejtő” pillanatokat élt át a többi utassal együtt.
A gép fedélzetén 177 utas és a személyzet tartózkodott.
Meghibásodott a hajtómű, a tűzoltókat is riasztották a reptérre.
Sajtóértesülések szerint "ömlött a vér" az utasból.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik épp a szántóföld közelében voltak a budapesti helyszínen.