Folytatódik a nagyszabású izraeli offenzíva a Hamász ellen.
A terroristát sikerült hatástalanítani az izraeli fegyveres erőknek, az egyik eset egy benzinkúton, a másik egy ipari parkban történt.
A Goláni nevű elit alakulathoz tartozó katona tévesen terroristának vélte a furcsán viselkedő, fenyegetően közeledő férfit, és rálőtt.
Izraelben mélységesen csalódottak a döntés miatt, a külügyminisztérium behívatta az ausztrál nagykövetet, a palesztinok azonban örülnek.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint, a hétfői brüsszeli találkozó lehetőséget ad arra, hogy az EU baráti partnerséget tartson fent Izraellel, és továbbra is a békét szorgalmazza Izrael és a palesztinok illetve az arab világ között.
Az izraeli hadsereg szerint az agyonlőtt palesztinok, Baszel Baszvosz és Haled Anver autójukkal megpróbálták elgázolni a gyanúsítottak letartóztatása céljából ott tartózkodó katonákat, a palesztinok szerint viszont csak dolgozni mentek, amikor a katonák rájuk lőttek.
A palesztinok szerint Izrael a megbélyegzésükkel próbálja elhallgattatni az emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos bírálatot.
Izrael már a második napja bombázza a Gázai övezetet a Hajnalhasadás elnevezésű hadműveletben, melynek célja, hogy likvidálják az Iszlám Dzsihád palesztin militáns csoport tagjait.
Nem tud csillapodni az izraeliek és a palesztinok közötti konfliktus, egy évvel a háborút követően ismét súlyos harcokra van kilátás.
A jeruzsálemi feszültség egyre komolyabban eszkalálódik, a gázai fegyveresek pedig az alagútrendszerekben készülnek az összecsapásra.
A merényletben további négy ember megsérült.