Újabb fordulatot vett a közel-keleti békefolyamat, ugyanis a Hamász péntek este közleményben tudatta, elfogadja az izraeli túszok szabadon engedését az amerikai kormány béketervének keretében. A döntés mind az életben lévő, mind pedig az elhunyt túszok földi maradványaira vonatkozik.
„Elfogadjuk az összes fogoly – akár élő, akár az elhunytak maradványainak – szabadon bocsátását az elnök, Donald Trump javaslatában szereplő cserekeret alapján.” A Hamász hozzátette, kész közvetítőkön keresztül további tárgyalásokat folytatni, és értékeli „az arab, az iszlám és a nemzetközi erőfeszítéseket, valamint az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a munkáját.”
A béketervet hétfőn mutatták be a washingtoni Fehér Házban, ahol Trump Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen ismertette a húszpontos javaslatot. A dokumentum többek között azonnali tűzszünetet, a Hamász lefegyverzését, a gázai lakosság kényszerű kitelepítésének tilalmát, valamint egy nemzetközi „béketanács” létrehozását tartalmazza, amelyben Sir Tony Blair is szerepet kapna – írta a Sky News.
Izrael már jelezte, hogy elfogadja a feltételeket, így a következő napokban a Hamász válasza és a tárgyalások részletei dönthetik el, hogy valóban elindulhat-e egy új fejezet a gázai rendezésben. Trump korábban vasárnap estig adott határidőt a szervezetnek, és figyelmeztetett. „Ha ez az utolsó esély-megállapodás nem jön létre, minden pokol, amilyet még senki sem látott, elszabadul a Hamász ellen. Így vagy úgy, de béke lesz a Közel-Keleten.”
A Hamász mostani bejelentése tehát jelentős előrelépés lehet, ugyanakkor a szervezet jelezte, további tárgyalásokat kíván folytatni a Gázai övezet jövőbeli irányításáról, amelyet egy „független palesztin testületnek” adna át.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



