Egyre több ország áll be a sorba, és dönt úgy, hogy influenzaként tekint a koronavírusra.
Az influenza elleni oltással beoltott betegek 20 százalékkal kisebb eséllyel kerültek intenzív osztályra koronavírus okozta megbetegedés miatt.
Kutatók szentül meg vannak győződve róla, hogy a koronavírus terjedésének megfékezésére bevezetett korlátozások és óvintézkedések eltüntették a Föld színéről az influenzavírus két erélyes variánsát.
A koronavírus-világjárvány ideje alatt csökkent az éppen fertőző influenzavírus-törzsek száma, és néhány szakértő szerint egyes virulens törzsek akár teljesen ki is halhatnak.
Miközben csillapodni látszik a koronavírus-járvány Magyarországon, addig könnyen elképzelhető, hogy szépen lassan visszatér az influenza.
Az Egyesült Államok egyik vezető egészségügyi szakértője szerint a jövőben az emberek a maszkviselést válaszhatják majd, hogy így védekezzenek a levegőben terjedő kórokozók ellen.
A Novavax amerikai biotechnológiai cég hétfőn közölte, hogy pozitív eredményeket ért el az influenza- és a koronavírus-vakcina jelöltjeit kombináló oltás preklinikai vizsgálatai során.
A 2020-as év negatív nemzetbiztonsági hírekkel, balesetekkel, gyilkosságokkal, erdőtüzekkel és a koronavírus-járvány pusztításával kezdődött. Sokan azt gondolták volna, hogy ez lehet az emberiség történetének legrosszabb éve, mert a pandémia az egész világot a feje tetejére állította.
Úgy tűnik, hogy a covid-pandémia megfékezésére irányuló járványügyi óvintézkedések és korlátozások túlságosan is jól működtek az évek óta felbukkanó influenzával szemben.
A koronavírus néhány tünete könnyen lehet, hogy csak megfázásra, vagy éppen influenzára utal, így érdemes lehet különösen odafigyelni arra, hogyan érezzük magunkat, miket tapasztalunk.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma épp tetőzik Magyarországon, ez azonban nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, és csettintésre visszatérhetünk régi életünkhöz: bőven meglehet, hogy egy negyedik hullám is pusztító útjára indul.