Végül a harmadik hely lett Ádámé, akivel Sebestyén Balázs és Vadon Jani közölte a rossz hírt, miszerint harmadikként zárta a játékot.
Nagyon erős szavakat fogalmazott meg Curtis, amivel sokan egyet tudtak érteni, és van is benne igazság.
A bíróság döntése alapján úgynevezett bűnügyi felügyeletben lesznek, de a börtönt még nem hagyhatták el.
Azok, akik amiatt aggódtak, hogy a következő időszakban nemigazán fogják látni a híres rappert színpadon, most nagyon örülhetnek.
Vannak dolgok, amikről nem feledkezik meg az ember, hosszú évekkel később is benne marad a tudás a lábában.
A híres rapper igazi szívügye az újpesti alakulat, mely fennállása legnehezebb időszakát élheti meg, és még mindig nem látni a fényt az alagút végén.
A híres rapper és dalszövegíró nagyon büszke a szerelmére, aki hatalmas erővel tért vissza a sérüléséből.
Könnyen lehet, hogy a kisfiúból egy nap profi futballista lesz, mint az édesapja, akinek egy sérülés törte derékba a karrierjét.
Majka tisztázta a dolgokat, és fontos információkat közölt a közösségi médián keresztül a rajongóknak.
Rövid időn belül ismét üzent Curtis, nem sokkal azután, hogy megerősítette, egy időre háttérbe vonul.
Egyre többen szólalnak meg a témában, és természetesen Majka is mondott pár szót, hogy mi is történik a következő időszakban.