A rendőrség nagy erőkkel iramodott meg a sofőr után, aki végül nem okozott tragédiát, és hamar elfogták.
A 23 éves lánynak segítségre volt szüksége, a rendőrök nem haboztak.
Egyelőre nem tisztázott, hogy milyen körülmények között ütközött össze a személyautó a busszal, de két életveszélyes sérültje is van a balesetnek.
Rengeteg első és második világháborús lövedéket és fegyvermaradványt találtak Budapesten.
Csepel fideszes polgármestere, Borbély Lénárd úgy véli, hogy egy politikusnak elsősorban nem a politikai közösségét, hanem a választókat illik képviselnie.
Újabb lakástűz történt, ezúttal Budapesten, Csepelen, ahol egy áldozatot találtak, már nem lehetett rajta segíteni.
A környékbeliek közül pedig többen is azt hitték, hogy egy filmforgatás közepébe csöppentek.
Noha a rendőrség már sok mindent látott az évek alatt, ez őket is megrázta, kegyeleti okokból kitakarták a felvételen látható testeket.
Egyelőre tisztázatlan, hogy az autó milyen körülmények között hajtott a sínekre az autós, a műszaki mentés már folyamatban van.
A fiú Csepelen bántalmazott két vele egyidős fiatalt, majd kirabolta őket.
18 éves fiatalok vesztették életüket a szombat éjjel történt tragikus balesetben a főváros XXI. kerületében.