Clouds
21 Budapest
Dollár
346,81 Ft
Euró
370,65 Ft
Font
431,44 Ft
Bitcoin
27,128 $

8 órán belül elfogták a két kislánnyal Csepelen erőszakoskodó férfit

Fotó: Unsplash/Max Fleischmann
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

A rendőrök gyors munkát végeztek, hamar elfogták a 33 éves férfit, aki két kislánnyal erőszakosodott Csepelen,

A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított a gyanúsított férfi ellen, aki a gyanú szerint március 20-án 15 óra és 15 óra 45 perc között két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt egy-egy csepeli lépcsőházban.

Soron kívül Fradisták is beleálltak a Sevilla és a Roma-szurkolók közti verekedésbe

A férfit a járőrök előállították, a nyomozók pedig kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte, és kiderült, hogy a férfi csak 2023. március 12-én szabadult korábbi büntetéséből – tudhattuk meg a rendőrségtől.