A Chelsea menedzsere, Mauricio Pochettino megfogadta, továbbra is dolgozni fog a szurkolókkal való kapcsolatán, miután a Kékek rajongótábora újra ellene fordult.
A Chelsea hátrányból várhatja a Middlesbrough elleni ligakupa elődöntőjének visszavágóját.
Sajtóértesülések szerint az AS Roma csapatától kedden elküldött José Mourinho számára több lehetőség is van a folytatásra, akár a Chelseahez is visszamehet.
Noha nemrég még jelentősebb volt a pontkülönbség a két csapat között, a Chelsea a legutóbbi győzelmével már a Manchester United előtt jár az angol bajnokságban.
Az összefoglaló videó is rámutat arra, hogy a Chelsea akár már az első találkozón eldönthette volna a Ligakupa elődöntőjének sorsát.
A Ligakupa elődöntőjének első mérkőzését nagy meglepetésre elvesztette a Chelsea, így egyre nagyobb esély van arra, hogy a finálé előtt kiesnek.
A Chelsea már az elődöntőben léphet pályára az angol Ligakupában, ami izgalmasnak ígérkezik.
A Chelsea már három góllal is vezetett az utolsó játékrészben, amikor a Luton stílust váltott, és kis híján egyenlítettek.
A londoni drukkerek megmentőként várják a Napoli sztárját.
Valószínűtlennek tűnik, hogy erre hajlandó rábólintani a Real Madrid.
Már most majdnem 20 pont a hátránya a Chelsea-nek a listavezető Liverpoolhoz képest, akik újabb lépéseket tesznek meg a bajnoki cím felé.