Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.
Valószínűleg egy sokkal nehezebb mérkőzés vár Szoboszlai Dominik csapatára, a Liverpoolra az Európa-liga következő körében, amit csütörtök este élőben közvetít a tv.
Élete legnagyobb álma teljesült Rasmus Hojlandnak azzal, hogy a Manchester United játékosa lehet.
Eljött a nagy nap, amikor is Rasmus Hojlund hivatalosan is bemutatkozik a Manchester United színeiben.
Újabb sikeres igazoláson van túl a Manchester United, akik elégedettek lehetnek, mert egy nagyon fiatal játékost szerződtetnek, akit Ten Hag a kezdőcsapatba szán.
Soha nem volt olyan közel a Manchester United ahhoz, hogy leigazolja Rasmus Hojlundot, aki még mindig csak 20 éves.
A Manchester United nagyon komolyan igazolja, hogy leigazolja az egyik legnagyobb tehetséggel bíró támadót, Rasmus Højlundot, de ennek meg is lesz az ára.
Sokan hasonló tehetségnek tartják a 20 éves dánt, aki szint nagyra nőtt, és rengeteg benne a potenciál.
A következő napok mindent megváltoztathatnak, és jó esélyek vannak arra, hogy a belga erőcsatár visszatérjen Londonba.
Ramos távozásával és Varane lehetséges eligazolásával a Real Madridnak a védelmet is meg kell erősítenie, ami korántsem olyan egyszerű.
A Barcelona elnöke jelezte, hogy ezen a nyáron várhatóak még igazolások, és nem egy-két játékosról van szó. A legújabb név meglepetés lehet, ráadásul nem kerülne sokba a katalánoknak, ami jelenleg kulcsfontosságú.