A tisztviselő szerint a jövőben négy újabb löveget, valamint MiG-29-es vadászgépeket is adományoznának.
Az oltóanyagokat olyan nemzetek kapják, mint Csehország és Honduras, melyek ígéretet tettek diplomaták Jeruzsálembe történő kivezénylésére, a kritikusok szerint azonban Izraelnek kötelessége oltást biztosítani a palesztin polgárok számára is.
Lili tavaly májusban született, és még csak két hónapos volt, amikor szüleinek feltűnt, hogy a kislány nem emelte fel a fejét, és az otthoni tornára sem reagált.
Bár a január 20-án tartandó beiktatási ceremónia várhatóan lényegesen kisebb létszámmal lesz megrendezve a koronavírus-járvány miatt, a leendő Biden-kormány máris komoly adományokat kapott a techóriásoktól.
A Fészek Gyermekvédő Egyesült részére utalta át a nagyobb összeget a 10 millió forintos nyereményéből Feke Pál.
A Forbes azt vizsgálta, hogy melyik az az ország, mely az egy főre eső adományok számát tekintve a legmagasabb értéket érte el, az elmúlt év adatai alapján pedig a címet idén Írország nyerte el.
Ezt maga Varga Mihály erősítette meg, miután összesíthették ezeket a lefoglalt tárgyakat, melyek most egy nagyon jó ügyet fognak szolgálni.
Liszttel és tejjel támogatják adományként a főváros II. és III. kerületében található 32 egészségügyi, szociális és egyházi intézményt, valamint civil szervezetet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal is igyekszik kivenni a részét a koronavírus elleni védekezésből, és nemrég szájmaszkokat ajánlottak fel.
Varga Mihály egy igen jelentős élelmiszer-adományról számolt be, melynek egy része már kiszállításra is került.
Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján az a kérdés is elhangzott, hogy milyen óvintézkedések szükségesek élelmiszer, játék és ruhagyűjtések során, amelyek most sok helyen zajlanak országszerte a második hullám idején.