Egy exkluzív jelentésből derült ki, hogy a klímavédelmi csoportok fontmilliókat fogadnak el a fosszilis tüzelőanyag-befektetésekhez kapcsolódó jótékonysági szervezetektől.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat is segíteni szeretne, aminek érdekében adományok gyűjtésébe kezdett a háborús napok ideje alatt.
Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, Magyarország lélegeztetőgépeket adományoz a NATO-partnereknek.
Volt olyan cég amely 16 ezer kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak.
Cyril Ramaphosa elnök úgy véli, csak a kritikus tömeg immunizálásával védhető meg a kontinens gazdasága és lakossága.
Magyarország erőteljesen kiveszi a részét az adományok kiosztásából, amivel külföldön élő emberek életét is megmentheti.
A kedd éjszakai Magyar Közlönyben számos új rendelet megjelent, köztük egy vakcina-adományozásról szóló is.
A pályázat útján meghirdetett IKEA bútorok egy napon belül gazdára találtak egy iskolánál és egy közhasznú szervezetnél.
Meglepő adatok derültek ki a magyarok adakozási szokásairól, ugyanis ezek alapján szívesebben támogatjuk a bajba jutott állatokat, mint az otthontalan gyermekeket.
A menhelyen több mint 200 kutya él, akik fűtetlen, csupán beszalmázott kutyaházakban várják a telet. A Szekszárdi Kutyamenhely pénzadományokat gyűjt a télen is biztonságot nyújtó kutyaházak beszerzéséhez.
A Szekszárdi Kutyamenhelynek azonnali segítségre van szüksége, hogy biztonságos körülményeket tudjon teremteni négylábú védencei számára a hideg hónapokban is.