A francia ügyészek nemi erőszak vádja miatt indítottak nyomozást a PSG világsztárja, Achraf Hakimi ellen.
Tagadhatatlan, hogy az Arsenal továbbra is a „legszebb” futballt játssza, de az eredményesség még mindig hiányzik a londoniak részéről.
Egy újabb érdekes helyzet állt elő a Barcelonánál, és könnyen lehet, hogy edző nélkül kell abszolválniuk az első fordulót a La Liga új szezonjában.
Mohamed Salah finoman szólva is remekül kezdte a szezont, nélküle a Liverpool igen nagy bajban lett volna. A klasszis támadó még büntetőből is eredményes volt. Ehhez kapcsolódik az újabb érdekes videó.
A francia irányító testület döntött Neymar eltiltásáról, amit jóváhagyott, és kiderült, hogy hány mérkőzésen nem vehet részt.
Lionel Messi egy sokkal erősebb keretet szeretett volna a folytatásra, de úgy tűnik, hogy ebből szinte semmi nem fog megvalósulni.
A brazil hátvéd még mindig penge, és az edzéseken is képes meglepetéseket okozni. Most egy félollóval hívta fel magára a figyelmet. A kapusnak esélye sem volt.
A „vörös ördögöknek” joggal van félnivalójuk Jadon Sancho miatt, miközben megtalálhatták az „új” Maticot, aki sokat hozhat a konyhára.
A Barcelona hatszoros aranylabdás rekordere nem felejtett el futballozni és hatalmas gólokat lőni a hosszabb szünet ideje alatt.
A modern technológiának köszönhetően egyes gólokat különleges szemszögből is megnézhetünk. Ezúttal a Liverpool támadójának találatát csodálhatjuk meg.
A holland szakember őszintén beszélt a helyzetről Lionel Messi kapcsán, aminek még lehet folytatása. Az argentin körül nem tűnik tisztának a levegő, és kapcsolat törékeny.