Dollár
391,65 Ft
Euró
406,34 Ft
Font
470,86 Ft
Bitcoin
16,492 $

Akár hetvenezer forintot is kereshet az, aki profi sorbanállónak megy

Fotó: Twenty20

Takács Petra

2022. január 17. - 23:10

A professzionális sorban állók a gazdagok számára tartogatják szolgáltatásaikat, melynek során óránként 20 fontot is kereshetnek, naponta pedig akár 160 fontot.

A 31 éves Freddie Beckitt három éve végzi a sorban állói munkáját, miközben történelmi regényeket is ír, valamint elmondása szerint londoni létére „művészetté” csiszolta a sorban állást, mégis ellen tud állni a késztetésnek, hogy előre tolakodjon. 

Soron kívül Rövidesen bemutatják a B-21 Raidert, a világ legfejlettebb harci repülőjét

Legtöbb munkája során olyan több népszerű és keresett eseményen résztvett, mint például a V&A Christian Dior kiállítása, ahol mindössze három órát állt sorba, a többi 5 órában annyi volt a dolga, hogy felvegye a megbízója jegyeit, majd várja, hogy megérkezzenek, addig nyugodtan kedvére nézelődhetett a múzeumban.

Ügyfélkörébe beletartoznak az elfoglalt fiatal családoktól egészen az idősebb nyugdíjasokig többféle emberek is, a legforgalmasabb időszakai pedig a téli dermesztő hidegek és a nyár azon része, amikor nagy rendezvények és kiállítások vannak – derül ki a The Sun cikkéből.

Freddie a Taskrabbit oldalon hirdeti képességeit, ahol felsorolja az állatsimogatást, a csomagolást, a költözési segítségnyújtást és kertészkedést is, hogy kiegészítse a jövedelmét. A sorban állást a világ legkönnyebb munkájának tartja, amivel óránként akár 20 fontot is tud keresni, sajnos mégsem tudja teljes munkaidőben csinálni, mivel a várakozások mindössze néhány órán át szoktak tartani.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.